Vámpirnaplók hirek

Nina Dobrev rossz példát mutat? Nina Dobrevet, a Vámpírnaplók sztárját még júliusban, egy fotózás szünetében lekapták, ahogy káros szenvedélyének hódol. Senki nem gondolta volna, hogy a bájos színésznő, aki sikerét a Vámpírnaplók című sorozatnak köszönheti, rá szokott gyújtani.
Ninát Nyugat-Hollywoodban kapták lencsevégre a paparazzók, amint egyik barátnőjével a lépcsőn ülve cigarettázgat. Nem úgy tűnt, mint aki most próbálná ki először, így valószínűleg gyakran szokott dohányozni. A rajongókat persze ez nem tántorítja el attól, hogy szeressék Ninát, hiszen fantasztikusan tehetséges színésznő, és sokak szerint azért, mert dohányzik, még nem kell elítélni. Ezzel kapcsolatban még nem nyilatkozott. Reméljük, a természetes szépségének nem árt meg. Mellesleg csütörtökön rajtolt a sorozat harmadik évadja. Az első részben máris hatalmas izgalmak várnak a fanatikusokra, tovább szövődnek a szerelmi szálak, és a halálozások száma sem csökkent az előzőhöz képest.
 Vámpírnaplók a 


Igen,a Facebook minden tini közkedvelt közösségi oldala. A Facebookon már létrehozták a Vámpírnaplókat,ahol belájkolhatod.. Így értesülhetsz a friss hírekről a feltöltött képekről,és még sok másról is.. Úgy hogy ha van Facebookot és Vámpírnaplók fan vagy akkor lájkolj! Vámpíros oldal


A Facebookon böngészve találtam rá erre az oldalra ami szerintem nagyon klassz. Aki Vámpír fan és szereti a True Blood-ot,Vámpírnaplókat és a Twilightot annak érdemes megnéznie ezt az oldalt! Letöltheted számítógépedre a könyveket illetve a megfilmesített változataikat is... :) Az oldalt ezen a címen érheted el.:www.vampsite.hu

Bemutatták Katerina Graham filmjét A Vámpírnaplók szexi boszorkánya, Katerina Graham tavaly vonult végig a Victoria's Secret Bombshell rendezvényének rózsaszín szőnyegén ebben különleges fekete ruhában, és bizony már akkor is kegyetlenül jól nézett ki. Nem változott semmit a felállás, a már 21 éves szépség ma is lehengerlő. forrás:www.blablablablog.com további forrás:www.vampirediaries.fan-site.hu Paul Wesley FBI-ügynök lesz Az idehaza is nagy sikernek örvendő Vámpírnaplók sztárja be akarja bizonyítani, hogy többre is képes egy vámpír megformálásánál – már le is szerződött egy készülő filmre. Paul Wesley FBI-ügynök lesz A nagy sikerű produkciók szereplőit bizony gyakran beskatulyázzák rajongóik. Nem volt ez másképp Paul Wesley-vel sem, aki megelégelte, hogy jelenleg mindenkit csak vámpír énje érdekel, hiszen ő ennél jóval többre képes, amit örömmel be is bizonyít. A hírek szerint már le is szerződött egy készülő film, a The Baytown Disco egyik szerepére, így a sorozatban a fiatalabb Salvatore-t megtestesítő színész ezúttal egy FBI-ügynök bőrébe bújik majd. A filmben Eva Longoria lesz az egyik partnere, aki szintén egy sorozattal, a Született feleségekkel vált híressé. A film történetéről és így Paul karakteréről is csak kevés információ áll a rendelkezésünkre. A produkció az alaptörténet szerint három testvérről szól, akik egy nőnek segítenek megóvni a fiát hirtelenharagú, agresszív apjától. Paul karaktere végig jelen lesz a történet során, és az éppen lejátszódó folyamatok után nyomoz majd. A tervek szerint a film 2012-ben debütál majd, így úgy tűnik, a jövő év a TVD-sztárok éve lesz: Nina Dobrev készülő filmje, a The Perks of Being a Wallflower is ugyanebben az évben kerül bemutatásra. forrás:www.starity.hu Ian Somerhalder szívdöglesztő! A Vámpírnaplókban Damon Salvatore-t alakító Ian Somerhalder szívdöglesztő pasivá érett az évek alatt. Az utóbbi öt év alatt Ian új fodrászt talált, hagyott arcán egy kis borostát, és ártalan bociszemeit rutinos rosszfiús tekintetre cserélte. Az összhatás pedig tuti, igazi lélekmelengető sármőr! Csoda, hogy Nina Dobrev sem tudott neki ellenállni? forrás:www.blablablablog.com Nina Dobrev az MTV Movie Awards díjátadón Nina Dobrev, a Vámpírnaplók Elena Gilbert-je egy csodás Georges Chakra ruhában jelent meg az MTV Movie Awards gálán a hétvégén. Bár az eseményen az Alkonyat sztárjai taroltak, a 22 éves Nina bronz színű kövekkel kirakott, stílusosan vérvörös ujjatlan ruhája volt az est egyik legszebb összeállítása!Tűsarkú cipő,hullámos fürtök,minimál smink,bájos mosoly,és nincs az a férfi aki képes lenne ellenállni ennek a nőnek! forrás:www.blablablablog.com A vámpírok visszatérnek az RTL Klubra A Vámpírnaplók sorozat új, második évados epizódjait a nagy érdeklődésre való tekintettel az RTL Klub még a nyár folyamán a műsorára tűzi. A vámpírok visszatérnek az RTL Klubra A The Vampire Diaries sorozat a The CW csatorna egyik legnagyobb nézettségnek örvendő sorozata. A második évad alig pár hete érkezett el a végéhez Amerikában, de a magyar rajongóknak a nyáron sem kell nélkülözniük a kedvenceiket. Az RTL Klub úgy döntött, a nagy érdeklődésre való tekintettel nem várnak őszig, hogy műsorra tűzzék a nagy sikerű sorozat második évadját, hanem a rajongók már június végén újra élvezhetik a két vámpírtestvér, a gaz csábító, Katherine és Elena fordulatos kalandjait a csatornán. A hírt már a SorozatWiki is megerősítette. Az új évad premierje június 24-én, péntek este 22.15-kor lesz. A szinkronhangok nem változtak, így magyarul újra Németh Borbála, Varga Gábor és Szabó Máté szólaltatják meg a főszereplőket. Míg kis országunkban a második évad részeinek örülhetünk szinkronos verzióban, addig kint már megkezdődtek a harmadik évad munkálatai a napokban. A színészek szabadságukat töltik, de az írók már a gépek fölé görnyedtek, és elkezdték megtervezni az Ősök évadját. forrás:www.starity.hu Romantika Párizsban Mint ahogy arról nemrég beszámoltunk, Nina Dobrevet és Ian Somerhaldert egyre gyakrabban látni együtt, elképzelhető, hogy egy párt alkotnak – bár a vámpírnaplók sztárjai még mindig nem erősítették meg, hogy lenne köztük valami. A titkos szerelmeseket most Párizsban kapták el a paparazzók, amint épp romantikusan, egymást átkarolva andalogtak. Párizs a világ legromantikusabb városa, nemde? forrás:vivatv.hu Véres szájú vámpír lett Lindsay Lohan A színésznő pár hónapja dögös vérszívóként pózolt a kamerák előtt a Vámpírnaplók című sorozat szereplőjével, Michael Trevinóval. Tyler Shields erotikusan horrorisztikus fotóit ezen a szombaton mutatták be a nagyközönségnek, és AJ McLean, a Backstreet Boys tagja már meg is vásárolta az egyiket. Mint mondja, azért, mert a csaja volt a sminkes a fotózáson. Tyler Shields horrorisztikus hangulatú fotózásra invitálta meg pár hónapja a színésznőt, aki mostanság ékszerlopási ügye miatt azon fáradozik, hogy minél jobb színben tüntesse fel magát . Az ismert fotós vérszomjas vámpírt csinált a színésznőből, akit stílszerűen bele is fektetett egy koporsóba. Hogy némi szexualitást is bele lehessen csempészni a témába, a 24 éves színésznő társat is kapott: partnerét a fotózáson a Vámpírnaplók című sorozat szereplője, Michael Trevino alakította. forrás:www.velvet.hu Vámpírnaplók románc? Akkor most együtt vannak, vagy sem? Jogos a kérdés a Vámpírnaplók sztárjai Nina Dobrev és Ian Somerhalder esetében, hiszen az utóbbi időben elég sok időt töltenek együtt kamerán kívül is. Néhány héttel azután, hogy együtt látták őket Joshua Jacksonnalés Diane Krügerrel, a páros elegáns öltözékben feszítve bukkant fel egy, a Fehér Házban tartott ceremónián. Nina – aki, mint tudjuk, a vörös szőnyegen képtelen hibázni – bámulatosan nézett ki halvány rózsaszín ruhájában, Ian pedig sármos kísérőként, kezét Nina derekán pihentetve pózolt a sötét öltöny-nyakkendő kombóban. Vámpírnaplók románc?
Bár egyesek már párként beszélnek a duóról, a románcot – hivatalosan – még nem jelentették be. Ettől függetlenül azért reménykedhetünk benne, hogy a hír igaz, hiszen ők igazi álompár. Szerintetek is állati jól néznek ki együtt? forrás:www.vivatv.hu Vámpírnaplók a CW Upfront rendezvényen Tegnap este tartották New Yorkban idei CW Upfront-ot. Az esemény igazából egy sajtótájékoztató, ahol a csatorna bejelenti az idei műsorrendjét, és nyilatkozik sorozatairól. A rendezvény fényét minden évben a legnagyobb sztárokkal próbálják emelni.Idén abszolút favoritok mindenképpen a 2009-ben indult fantasy tévésorozat,a Vámpírnaplók sztárjai Ian Somerhalder,Nina Dobrev és Paul Wesley voltak,akik a méltán népszerű sorozat most induló harmadik évadját promótálták. forrás:www.bllabablablog.com további forrás:www.vampirediaries.fan-site.hu



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése